Túl szép hogy igaz legyen

Időről időre felmerül újságokban, az interneten, Facebookon egy újabb tuti üzlet, amivel gyorsan meg lehet gazdagodni. Aztán kis idő elteltével egy olyan hír, hogy bizony ez csak átverés volt, hogy mennyien és milyen nagyot szívtak azzal ami pár hónapja még a világ legnagyobb bulija volt. A Kiszámoló blogon olvastam a minap épp egy ilyen cikket, és gondoltam leírom én is a véleményem. Ha valami túl szép hogy igaz legyen akkor az valószínűleg nem igaz. Igen ám, de honnan tudjuk hogy valami túl szép hogy igaz legyen? Legbelül talán érezzük, de itt egy pár jel amire érdemes figyelni, és pár kérdés amit mindenképp fel kell tenned mielőtt belevágsz valamibe hogy ne verjenek át.

Nagyon jól emlékszem arra, amikor először találkoztam ilyen lehúzós taktikával. Ez a 90-es évek eleje volt, kaptunk kertészeti magazint, amiből levélben lehetett rendelni mindenféle jó dolgot. Mellékelve volt egy levél is, miszerint nagyon szerencsések vagyunk, mert kiválasztottak minket, és bekerültünk egy 5 fős csoportba, akik közt 5 millió forintot fognak kisorsolni. Ehhez mindösszesen annyit kell tennünk, hogy rendelünk a mellékelt magazinból 5000 forint értékben, és máris részt veszünk a sorsoláson. Természetesen rendeltünk is, majd mikor feladtuk a levelet a postán, és láttuk hogy a 20 emberből 15 ugyanazzal a magazinnal a kezében álldogált sorban. Ekkor esett csak le hogy itt bizony át lettünk baszva de csúnyán. Legalább volt pár tő futó mályva ami emlékeztetett rá. A következő pár évben még legalább tíz ilyen kihagyhatatlan ajánlatot kaptunk.

Gondolom nem egyedi a történet, és szinte mindenki találkozott már hasonlóval. De vajon mik azok a jelek és kérdések amikre érdemes figyelni, és érdemes feltenni őket, hogy ne tudjanak átverni?

Sürgősség

Az egyik alapvető taktika ezeknél az lehúzásoknál hogy sürgősen kell dönteni. Nyilvánvalóan, mert nem akarják hogy végiggondold az egészet, esetleg mással is megbeszéld, mert még a végén rájöttök hogy az egész csalás. Általában azt az érzetet akarják kelteni hogy azonnal döntened kell. Ez más területekre is igaz. Biztos találkoztál már vele ha mondjuk kocsit vettél, vagy albérletet kerestél. Az eladó lehet hogy olyasmivel jön hogy van még 3 jelentkező aki jön megnézni, úgyhogy ha kell gyorsan dönts, vagy hasonló. Ez akár lehet igaz is, azonban ha úgy érzed hogy idő kell átgondolni, vagy megnéznél más opciókat is, akkor gondold csak át. Jobb lemaradni egy korrekt vételről, mint évekig szívni egy elhamarkodott rossz döntés miatt.

Csordaszellem, másokkal való összehasonlítás

Az ember közösségi lény. Ez sokat segített nekünk a történelem folyamán, növelte a túlélési esélyeket ha egy csoporthoz tartoztunk. Sok olyan berögződésünk van, ami nagyon hosszú idő alatt alakult ki, ilyen a csoportba való tartozás vágya is. Ezt viszont az ügyes ügynökök, marketingesek ki is használják úgy ahogy kell. Ilyesmikkel szoktak jönni hogy: “Mindenki beszállt már ebbe a tuti buliba, csak a lúzerek nem”. “Ne maradj ki ebből a hihetetlen lehetőségből”. A lista nagyon hosszú lehet, a lényeg megint hogy attól hogy a csorda valamit csinál nem biztos hogy az a jó. Tanulj meg gondolkozni.

Miért éri meg ez nekik?

Az egyik legfontosabb kérdés hogy miért éri meg a másik vélnek. A fenti cikkben a szerző jó példát hoz rá hogy a tárhelyes pilótajátéknál miért nem bérelnek máshonnan sokkal olcsóbban tárhelyet, sokkal többet, sokkal megbízhatóbban? A virágos példánál miért érné meg nekik 5 ember közt kisorsolni több millió forintot pár ezer forint vásárlásért?

Gyors haszon, gazdagság ígérete

Írtam már hogy nincs olyan hogy gyors meggazdagodás. Tisztában kell lenni hogy mi az ami reális haszon, hozam, vagy megtérülés. Ha valaki azt ígéri hogy egy év alatt a pénzed kétszeresét fogja hozni, akkor hazudik. ha ez igaz, akkor miért nem csinálja mindenki ezt? Fél év alatt mindenki kőgazdag lenne nem? Egyszerűen hazudnak. Mindig is lesznek tisztességtelen emberek.

Nem átlátható szervezeti forma

Ez már csak a hab a tortán, de érdemes megnézni hogy ki is az akivel üzletet kötünk? Egyáltalán képes lehet-e arra, hogy teljesítse amit ígér? Itt már kicsit bonyolultabb utánanézni a dolgoknak, de általában van egy honlap, vagy egy cég neve ami alapján el lehet indulni. Érdemes megnézni hol van bejegyezve a cég. Ha ez egy olyan külföldi cég ami a semmi közepén van, és egy sima google keresés utána találsz még negyvenkét céget ami ugyanide van bejegyezve, akkor az nem jó.

Egy szó mint száz, használd az eszed, tanulj meg kérdezni, addig ne csinálj semmit, amíg nem érted teljesen mibe fektetsz. Ha úgy gondolod hogy jó lehetőség, olvass utána, szerezz annyi infot amit csak tudsz. Sokkal jobban jársz ha emiatt a hozzáállás miatt lemaradsz esetleg valamiről, mintha minden ilyen marhasággal átvereted magad, és odaadod másnak a nehezen megszerzett pénzed.

“Túl szép hogy igaz legyen” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.