Eltelt egy év: Évértékelés 2016

Gyorsan telik az idő. Hihetetlen, de újra eltelt egy év, rengeteg minden történt, van ami jó, van ami rossz és volt egy pár elég nagy meglepetés is. Gondolok itt a Brexit-re és Trump győzelmére.  Nem vagyok az újévi fogadalmak híve, de úgy gondolom hogy az év végén érdemes leülni, és számba venni, mit értünk el, és mi az amit a következő évben el szeretnénk érni. De mivel ez az első ilyen nyilvános visszatekintés, előbb egy kis háttértörténet:

Pontosan három évvel ezelőtt kezdtem el egy kicsit jobban érdeklődni a pénzügyek iránt. Akkor kezdtem el könyveket olvasgatni, podcastokat hallgatni, és írni minden kiadásom. Az előző cikk pont arról szólt miért nagyon fontos ez. Azelőtt nagyjából fizetésről fizetésre éltem, ha egy kicsit több pénz volt a számlámon, akkor elköltöttem valamire amire úgy gondoltam éppen hogy szükségem van. Ekkor már megvolt a saját lakásom (vagyis akkor 17 év múlva lett volna a sajátom), volt egy kis megtakarításom (unit linked biztosítás sajnos), tehát úgy gondoltam hogy minden a legnagyobb rendben van. Végül is minden rendben volt, csak épp arra lett volna elég amit félreteszek, hogy 65 évesen menjek nyugdíjba, és a következő 30 évben mástól függjek. Nem tetszett ez a jövőkép, úgy döntöttem változtatok.

2014-ben a keresetem 31.9 százalékát tettem félre. Ami gyakorlatilag csak a lakáshitelbe és a unit-linked biztosításba fizetett pénz. Nem rossz, de lehetne sokkal jobb. 2015 volt az az év amikor tudatosan kezdtem el kezelni a pénzem. Felmondtam a unit-linked biztosítást, és beletörlesztettem a lakáshitelbe, ugyanis eldöntöttem, hogy minél hamarabb kifizetem a lakáshitelt. Ha minden jól megy jövőre ki is lesz fizetve, és 7 év alatt visszafizetem majd az eredeti 20 helyett. Ennek ellenére csak a bevétel 19.5%-át tettem félre. Kifizettem a kocsin lévő hitelt egyben, mert volt rá pénzem, és nem akartam kamatokat fizetni. Tehát így indultam neki 2016-nak.

Az idei terv

Ennek az évnek a legfontosabb eseménye az volt hogy összeházasodtunk a feleségemmel, de mivel ez nem egy esküvő blog, túl sokat nem írnék róla. Azt terveztük, hogy legalább 50%-át megtakarítjuk a bevételeinknek, szerettünk volna félretenni egy házra is, valamint szerettünk volna egy értékpapír számlát nyitni ahová nyugdíj célú megtakarításokat gyűjtjük. A lakáshitelből szerettünk volna nagyjából 2 millió forintot lefaragni.

A lakáshitel célt szinte forintra pontosan teljesítettük. A kiadások terén majdnem pontosan elértük a célt, összesen 51.1%-át tettük félre a bevételeinknek. A kiadások terén a legnagyobb tételt nyilván az esküvő adta, ezen kívül még két nagyobb tétel volt, az utazás, ide értve a nászutat is, illetve az autó. Most hogy nézem az adatokat, durva hogy kocsira majdnem fél millió forint ment el, ami csak üzemanyag és karbantartások. Van egy olyan érzésem hogy ez az autó drágábban üzemeltethető mint az előző.

Az adatokból látszik, hogy mennyit költünk nagyjából havonta, és mi az amit minimálisan tudnánk költeni, ha nem költenék olyan dolgokra amik nem létfontosságúak, mint például hobbi, vagy utazás. Ennek megfelelően 6 hónapnyi minimum kiadásoknak megfelelő vésztartalékot elraktunk egy külön cetelem takarékszámlára.

A nyugdíj-megtakarítás céljából a KBC Equitas-nál nyitottunk egy értékpapírszámlát, és ide utalunk minden hónapban egy kis pénzt, amit 3 alap közt osztunk fel (VTI 60%, VNQ 20% és BND 20%) Erről majd külön posztban hogy miért ezt az arányt választottuk. Azt a megtakarítást amit házra szánunk, azt pedig magyar államkötvényben tartjuk, mert ha minden jól megy 5 éven belül szeretnénk majd valamit venni.

Ezt tervezzük 2017-ben

– a megtakarítás arányt szeretnénk 55%-ra növelni
-A lakáshitelt szeretnénk teljesen kifizetni júliusig
-1.5 millió forintot szeretnénk elrakni lakásvásárlásra

Kíváncsi leszek hogyan mit hoz 2017. Részemről én optimista vagyok, úgy érzem hogy van egy jó és teljesíthető tervünk, illetve egy jó rendszert alakítottunk ki ami segít majd elérni a céljainkat.

Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet kívánok, találkozunk jövőre!

“Eltelt egy év: Évértékelés 2016” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Gratulálok, a céltudatos tervezésnek meg is van az eredménye.Örülök hogy ennyi részletet írtál.
    A KBC-vel kapcsolatos infók érdekelnek. Régóta gondolkozom azon hogy nyitok ott számlát de az az igazság hogy attól tartok hogy nem túl biztonságos.Ezért aztán marad aztán marad a hazai állampapír ami nagyon keveset hoz.
    Egyre jobb a blog,hajrá !

    1. Köszi a kedves szavakat, van valami konkrét ami a KBC-vel kapcsolatban érdekelne? Igazából szerintem mindenkinek a saját kockázattűrő képessége szerint kell befektetni a pénzét. Nincs azzal semmi baj ha állampapírban tartod a pénzt, főleg ha tudod hogy stresszelnél miatta ha részvényekben áll a pénzed.

      1. KBCvel kapcsolatban foleg az erdekel hogy milyen vedelem/garancia letezik. OBA ? Mi garantalja hogy nem jarol ugy mint pl. a Brokernettel jartam volna.
        Meg az is erdekel hogy mi az hogy VTI.Latom a neten hogy vanguard us total stock mkt de erdekelnek reszletek hogyan erdemes ebbe befektetni es hogyan lehet ebbol profitalni.Fizet osztalekot?Mik a koltsegek?Ilyesmi.
        Egyebkent nem kapok mail ertesitest ha jott valasz a kommentemre.Hogy lehet ezt beallitani?Mail cimemet megadtam

        1. Ha jól tudom a BEVA védi, ezen a linken olvashatsz bővebben: https://www.kbcequitas.hu/menu/miert-a-kbc/biztonsag Maga a cég egy tőkeerős pénzintézet, itt lehet megnézni az éves beszámolóikat: https://www.kbc.com/en/annual-reports
          A VTI egy befektetési alap, azaz egy alapkezelő kezeli az ott elhelyezett összeget. A Vanguard az egyik legnagyobb ilyen alapkezelő az USA-ban. Kicsit részletesebben én is írtam az alapokról: http://penzmag.hu/befektetesek-egyszeruen-6-alapok/ A VTI egy tőzsdén kereskedett alap, ami azt jelenti hogy gyakorlatilag bármikor vehetsz és eladhatsz egy-egy jegyet. Profitálni kétféleképpen lehet, egyrészt az árfolyamnövekedésből, másrészt az osztalékból amit fizet. a http://www.morningstar.com egy elég jó hely, ott meg tudod nézni hogy mennyit hozott a múltban, és mennyi az aktuális osztalék (yield) amit fizet.

          Az e-mail értesítésnek utánanézek majd hirtelen nem tudom rá a választ.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.